5 éves kisfiam szorongó, azt mondják, baj van az egyensúlyérzékelésével, a finom motorikus mozgásával is. Éjszaka velem alszik, mégis bepisil.

• Nagyon szerettem volna gyermeket, – meséli Éva – de az orvosok megfélemlítettek már fiatalasszony koromban, amikor egyik petefészkemen ciszták keletkeztek. Műtétre került sor, majd rövid időn belül a másikon is elterjedtek. Azt mondták – ilyen csonkolt petefészekkel – nem lehet szülni. A vizsgálatok során férjemnél is megállapítottak sperma hiányt, így valóban kilátástalannak tűnt a gyermekvárás.

Azt javasolták, hogy beültetéssel próbálkozzunk. Elutasítottuk.

Innentől nagy ívben elkerültem az orvosi segítést. Csalódottnak érzem magam. Régóta keresem a problémák gyökerét.

Sok véleményt hallottam, mely szerint a kineziológus feltárja, miért nem lehet gyermekünk?  Szilvia segítségét kértem…

Évi története: Karcsika még mindig köztünk alszik és bepisil, ha elmegyek – sír, zokog – nem akar elengedni.

A feldolgozásban a születéskori emlékeket kell aktiválnunk. Ez könnyen megy, hiszen az izomteszt hiteles válaszokkal támogatja a folyamatot.

• Nem emlékszem mi történt pontosan, de egész életemben rettegtem a szüléstől, ezért irányított császármetszést kértem. Erre készültem. Amikor viszont 3 héttel előbb beindultak a fájások, úgy nézett ki, hogy normál úton fog születni(Erre nem is számítottam, hisz gondoltam, majd az orvos beindítja, amikor ott az ideje…) Sokat szenvedtem, fájt az „egész világ”. Hosszú órák teltek el, míg egy gyors jelzés alapján az orvos úgy döntött, hogy mégis császármetszéssel hozom világra gyermekemet.
• A magzat „befordulási zavara” miatt döntöttek a császár mellett, – talán nem akart kibújni?
• Hát nem is kételkedtem – mert olyan nagy boldogságban éltem vele kettesben, amit alig lehet elképzelni. Talán a biztonságérzet iránti vágy csalogatta vissza! Talán én nem akartam ettől az állapottól megválni. Hálás voltam, hogy nekem is lehet gyermekem, félelmeim miatt mindentől óvakodtam.
• Az oldásban – megtudtam, hogy kisfiam átéli – a szoros szülőcsatorna kényelmetlenségét. Nehezen tud mozogni, megmozdulni, mintha valaki lefogná…(pánikba kerül) hosszú idő telik el, amikor képesnek érzi magát a haladásra. Váratlanul hirtelen idegen kezek érintik – és kiemelik a fénybe. Megszületik.

Kineziológiai tanulmányaim során – rögzítettük, hogy amikor egy váratlan pillanatban – a normál szülésre való hangolódást – felváltja a császármetszés, léteznek azt követő egyensúlyzavarok.

A gyermek is ezt érzi, amikor nem tud az óvodában az egyensúlyozó feladatoknak eleget tenni.

Éva – felismerte kisfiának biztonságérzetét blokkoló válaszait. Az ő korábbi félelmeit, pánik viselkedését másolta el gyermeke.

• Igen! – nagyon féltem, hogy nem lehet gyermekem, s mikor megtudtam, hogy áldott állapotba kerültem, úgy éreztem, hogy magamhoz kell láncolnom „kincsemet”, hogy el ne veszítsem.

Éva választása már megfogalmazódott.

Hálás vagyok, hogy életet adtam és köszönöm kisfiamnak, hogy engem választott édesanyjának. Tudom, hogy saját változásom által – ő is kiegyensúlyozott, egészséges gyermekként tud élni.

• Saját határait tiszteletben tartom, megtanulok okosan, bizalommal szeretni.

Pár hét után Éva – boldogan osztja meg velem a változásokat, mely szerint az óvó néni beszámol kisfia felszabadultságáról, valamint a délutáni alvás alatt – kikéredzkedik wc-re.

Felhőtlen és nagyon boldog édesanya vagyok. KÖSZÖNÖM.

Kedves Olvasó! Ha gyermekeddel bármilyen gondod van, abban az esetben szeretettel várlak egy konzultációra, stressz oldásra, tanfolyamra.

Székely Szilvia 06/20-991-4687 www.tukromtukrom.hu

Kedves Olvasó!

Ahogyan megjelent a koronavírus, azóta sokan kerestek meg problémájukkal.

Semmi sem összehasonlítható, de mégis vannak olyan emlékképek tudattalanunkban, amelyek aktiválódnak a jelenben észlelhető történésekkel. A váratlan események – különös tekintettel a nagy többségnek – valamilyen tünetet okoznak. Ez tanulság lehet arra, hogy fel kell készülnünk az életre, akár az időjárás változásra, – a változásra.

A biztonságérzettel kapcsolatos ügyek, mint a munkahely léte, anyagi javak megteremtése, idejében orvos találni, – kételyt és bizonytalanságot, akár pánik félelmet generálnak.

• Emma – online felkeresett és segítséget, tanácsot kért görcsös fejfájására, derékfájdalmaira. Beszélgetésünkkor az is kiderült, hogy pár hete szédül, izzad és kalapál a szíve. Elmesélte, hogy ez már többször megjelent életében. Bevallotta, hogy számára az a legnagyobb teher, hogy párja állandóan elszámoltatja az idejével, szabadságában korlátozottnak érzi magát, – mintha „kalitkában lenne bezárva.”

Érdeklődésemre, hogy miért nem áll ki magáért – azt válaszolta:

• próbáltam sokszor, de párom nem hallotta meg.
• talán elkerülted a konfliktusokat?

Kineziológiai megközelítés alapján felajánlottam, hogy ráhangolódhatunk a múltra és feldolgozhatjuk a gyökereket, amelyek kísérik mindennapjaiban – akár most a koronavírus kapcsán.

Hirtelen eszébe jutott, hogy 22 éves korában áldott állapotba került, magzatát megtartotta annak ellenére, hogy az időzítés nem volt megfelelő. Tanultam, dolgoztam.

• Többször visszaidéztem édesanyám szavait, mely szerint – a gyermek az első – az anya kötelessége mindent megadni gyermekének. Amikor megszültem Blankát, óriási fájdalmakat éltem meg. Császármetszéssel jött a világra. Tele voltam bűntudattal, azt hittem, biztosan én vagyok az oka, hogy nem természetes úton érkezett meg.
• „Nem is akartam ezt a gyermeket”.

Ez a önhibáztatás – sokszor végigkísérte életemet és gyermekemmel való kapcsolatomat is.

Édesanyám elmesélte – ő is megélte a tanítást: anyukája megszidta, alkalmatlannak titulálta döntéseiben. Átvette az irányítást, mert nagymama erős asszony volt. Mártírként minden felvállalt, nem vette észre, hogy kivetíti saját aggodalmait, hibáztatását. Örömét lelte abban, hogy „jól mennek a dolgok” – saját bevallása szerint. Nagymama is azt hangoztatta, hogy a gyerek az első.

Van egy fájdalmam. A valóság az, hogy serdülő koromtól – kerültük édesanyámmal egymást, nem tudtam megértést kapni, akár beszélgetni problémáimról, mert mindig az volt a jó, amit ő gondolt.  Kerültem a konfliktust.

A pánik itt kapcsolódott az életembe. Megijedtem, hogy elvesztem a munkámat, nem lesz meg diplomám, úgy éreztem, ha kiállok magamért, elvesztem a szeretetet.

Gabikám, úgy érzem – sok mindennel szembesültél és most valóban egy választást, egy döntést kell meghoznod saját magadért. Akkor erre képtelen voltál, de meg kell tanulnod kiállni magadért!

• Úgy éreztem, hogy a hirtelen változás az életemben – mindent felborított, főleg azért, mert nem voltam felkészülve a gyermekvárásra. Az életemet kisfiam döntése határozta meg – így, azóta is függök férjemtől és kisfiamtól. Ott beépítettem azt a téves hitrendszert, hogy én – nem vagyok fontos. Most jut eszembe, a frontérzékenységem is akkor tájt indul el az életemben. Akkor így védekeztem a függőségeimmel

Most már látom, hogy a hirtelen változástól való félelem azonosítható, amit megéltem.

Azt is megértettem, hogy azért haragszom páromra, mert bele akar szólni – saját életembe. Úgy érzem, hogy nem becsüli azt, ami nekem fontos.

• Tehát mi a megoldó kulcs?
• Úgy döntök, hogy most már a saját életemet irányítom, én vagyok felelős a döntéseimért.

Gabi pár hét múlva elújságolta, hogy elmúltak kellemetlen tünetei és a családi harmónia magáért beszél. Hálás!

Kedves Olvasó! Ha elakadásaid vannak a felelősség vállalásban, a gyors döntésekben, vagy tested jelzései megértésre, feldolgozásra várnak – akkor keress meg személyes vagy online konzultációimra, kezeléseimre. Tel: 06/20-991-4687

Szeretettel várlak Székely Szilvia